körömpörkölt nem csak magában

el kellett telnie ennyi időnek, és ingerenciának, hogy rájöjjek, folytatom.

elvették a kedvem, odalett a vágy, az haspókság lenne oda bár, egy hónapig, de nem, ehelyett okoskodás és belepofázás, nem, ehhez se kedvem, s energiám.

de ma elhatároztam, vége lesz ennek a  télnek is, az utolsó bejegyzés óta meg eltelt majd’ fél év, nem várok tovább, kész.

enni kell, és fog kelleni.

ma megcsinálom mrs evans pizzáját meglepiből, és jövő hétvégén mangalica-fesztivál. (sose fogok lefogyni.)

Idegen tollakkal, de vállalom.

Szóval amikor az ember a pallizsány/halkrém -pirítóssal, halászlé, sültcsirkekétfélesalátarozmaringoskrumpli után, nyitott sliccgombbal közlekedik (sör, bor, fröccs, pálesz), akkor kell ez.

Frissít, uzsonnára, reggelire is isteni, és ami a lényeg: lelkiismeret-furdalást nem, azaz NEM okoz, még korlátlan mennyiségben fogyasztva sem.

Hozzá

1,5 doboz kefír (nagy, 450 grammos)

1 doboz tejföl (ízlés és lelkiismeret szerint sovány, avagy rendes, telfölízű)

3 szem zöldalma

3 banán

egy szép fürt szőlő (vörös, nagyszemű, ha van neki szigorúan magozva)

fahéj

Szőlő félbe, alma (héj marad!) kockára, banánt karikára. Rá egy nagy doboz kefír, meg a tejföl, és erőteljesen megszórni fahéjjal.

És most jön a lényeg. Semmit nem szabad hozzáadni. Sem Grand Marnier-t, sem cukrot, sem citromlevet, sem mézet, mert elvész a könnyedség, oda a zamat és a csakgyümölcs érzés, amit egyik nyomorult gyümölcsjoghurt sem tud visszaadni a cukrozott trutyijával.

Ez a kis desszert, ami igazán nem desszert, a “természet bilagitja”, helyreteszi a traktált gyomrot minden esetben, pláne az orbitális zaba után.

Érdemes előző este megcsináni, egyrészt összeérnek a gyümölcsök, másrészt reggel már lehet belőle titokban lopni - bár tetejefahéj miatt a lopás ténye kissé nehézkes, de rutinos haspók újraszórással mindent restaurál.

Még mindig tele a gyomrom, csak szuszogni jár belém a lélek. Másnaposság-űző olasz ehető asztalt csinált Zs, és elképesztőre sikeredett.

Bár ugyan kicsit elment a kedvem, hogy bármit is ideírjak, egyáltalán, megy el kedvem úgy mindentől, de ez olyan csodafinom volt, szívvel-lélekkel és mindenféle pucc és görcsölés nélkül, hogy megédemli ez a gonosz világ, hogy beleírjam, és csinálja meg, aki szeretne diadalt ülni a kelttésztával kapcsolatos paráján.

hozzá:

a tésztához fél kiló liszt, egy deci langyos tej, 2 e.k. olivaolaj, kockacukor, kis só, 20 gramm élesztő,  pici víz, ha nem áll össze, és arra gondolni, kin állnék bosszút tésztagyúrás közben.

(A feltétnek meg ugye bármi, amit szeretnénk, illetve ami otthon van. Zsó filetti d’alicit, kapribogyót, olajbogyót, frissen ruccolát, bazsalikomot, saját főzésű paradicsomsűrítményt, és mozzarellát tett rá.)

A langyos tejben a cukros élesztőt megfuttatni kicsit, majd a fél kilós lisztkupacba fúrt likba - kráter a Strombolin - belefolyatni. Ezt összekeverni ragacsos lágy tésztává. Ha túl sok a ragacs, lehet lisztezni felfele. Konyharuha alatt szobahőmérsékleten keleszteni fél órát.

Ezután gyúrás jön, meg hogy belekeverjük az olivaolajat, a sót, ha kell még vizet hozzá, hogy összeálljon, és innen még egy egész órát keleszteni. (Gyúrásnál csapkodásnál szigoran arra kell gondolni, akin bosszút állnánk. Hatásos.) Nyújtás után -ez így kb egy formatepsibe belefér - és lehet rá minden, ami kell… (Mozzarella lehetőleg ne ragadjon a hűtőszekrény hátuljára, mert baromi szar egy fagyott hógolyóval birkózni, hogy ugyan legyen már belőle szeletelt sajt.)

Baromi hamar megsül -200 fokon kb 15-20 perc, vagy izé, lehet nézni mikor sziNpatikus az arca neki, azt’kivenni, azt’  tolni befele fejbe. Gordzsösz.

Jó, hogy mindent meg lehet enni világon a marcipánon, és a pacalon kívül (bogarat még nem kóstoltam), és egy életen keresztül lehet szusi formájában kalóriabevinni, ezen kívül a világ legjobb konyhája a földközi tenger összes partjain lelhető fel, de az ételek királya akkor is a frissen kisütött, ropogós rántottcsirke - lehetőleg rántottcsirke körettel.

Az a zamat, amit ez a helytelenül primitívnek nevezett, szájpadlásgyilkos zsemlemorzsa-tojás-liszt kölcsönöz a szárnyasnak, az nem becézhető másként, mint az istenek eledele. (Olümposzon a nektár valószinűleg folyékony rántottcsirke volt, nem fér más a fejembe. Enni meg nyilván csak ezt ették. Ültek az istenek az asztal körül, béke volt a földön, és fülrepesztő csámcsogás az égben, lógott ki Zeusz szájából a nyelescomb, Héra, mint önfeláldozó családanya természetesen a hátát ette, Hermész kikapta a mellét, és Athéné, a legokosabb, arisztokratikusan szemezte a szárnyát lefele, aminek a végét egyben el lehet ropogtatni. Jó kis fiatal hellén csirkék, boldogan áldoztattak fel az istenek oltárán. Zabált mindenki, tógáig prézlisen.)

Nos, van aki felvagdossa, filézi, hogy jól átsüljön, van, aki nem ránt szárnyát - pedig! - és van, aki fokhagymás tejben áztatja a darabokat, hogy jó zamata legyen. Jómagam a parasztos-hagyományos mellett teszem le a voksomat. (Magyar Elek szerint vágás után egy órával kell rántani és azon nyomban megenni, mert elveszik az íze, sajnos/hálistennek ez ma már itten az urbánus világban nehezen kivitelezhető. Emellett két hete, Debrecenben, a háziak elmondása szerint, az ebéd előző nap még rohangált a ház körül…)

A világ legegyszerűbb ételének tűnik, de mint a jó rántottánál is, ha az ember elrontja, zokogóroham kerülgeti - mert egyszerűnek nevezett ételt elrontani nem hogy ciki, de könnyű is.

Rántottcsirke - hagyományos, maminéni-féle

A csirkéket megszabadítjuk a bőrtől, és jól besózzuk. Állni hagyjuk egy fél óráig, ami pont arra elég, hogy a három tálban kikészítsük a panírnakvalókat. (első: sima liszt, második: felvert tojás, harmadik: zsemlemorzsa - Magyar Elek szerint: otthon darált középbarna kiflimorzsa. Hmm. Az meg, hogy mennyi tojás kell, az örök rejtély, kezdetnek jó a három, ha elfogy lehet mellé ütni újat, ha meg marad, akkor hamishúst, azaz egérkét lehet gyúrni a panírból, és kisütni poszt csirkum.)

A forgatási sorrend: liszt (tüchtig leveregetés, hogy peregjen lefele a fölösleg), majd tojás (mindenhol elfedje), s végül a zsemlemorzsa. Maminéni titka egyrészt a szekszárdi miliő általános íz és állományfokozó levegőjben volt, valamint, hogy nem kanyarított betonvastag átsüthetetlen panírt a csirkékre, így azok mindig átsültek, és ropogtak mint a monarchiai karabélyok isonzónál.

(Ha a csirke valami fatális véletlen folytán zsírban rántódik ki, lehet mellé petrezselymet is sütni gyomai módra, és a halom csirke tetejére pakolni. Ám vigyázat, az az olajban nem lesz ropogós, csak egy ázott moszat - nem éri meg a kísérletezést…)

Frissen kell enni, felmelegítve semmiképp, akkor már inkább hidegen. Ne szentségtelenítsük meg az istenek eledelét.

Mivel tegnaptól a magyar mozikban csak szinkronizált változatban érhető el az a film, amit több, mint fél éve várok, bosszúból leírom az én lecsó variációmat. Kicsi patkányt meg majd mellégondolom, a rózsaszín füleivel, amiken átsüt a párizsi nap. Hjah.

Nyári lecsó - mediterrán

hozzá:

2 egész padlizsán

2 cukkini

5 paradicsom

fél fej szép fokhagyma

egy csomag friss petrezselyem

egy csípős zöldpaprika

só, bors, oregano, bazsalikom, olivaolaj, csepp száraz fehérbor

Fokhagyma szokásos passzérozása, majd megpirítása az olivaolajon, majd bele a póré, a héjastul kockákra vágott padlizsán, és a cukkini. Ezután félpohár vízzel, ha kell, lazíthatjuk, és így közepes lángon fedő alatt puhára pároljuk. Amikor már a padlizsán héja is megpuhult, mehet bele a paradicsom, az erőspaprika, és a fűszerek. (Engem a paradicsom héja nem zavar, életemben nem hámoztam még, se tésztához, se viccből.) Mikor a mű már nagyon rotyogós, kis lángon feltétlen el kell juttanunk hozzá az evőkanálnyi fehérbort, és a felaprított petrezselymet, majd így gondozzuk még egy ideig, és kész is. Hamar megvan, meg kell neki lennie, mert aztán összefő és randa massza lesz.

Mediterrán vacsora kiegészítéseként illik hozzá még kecskesajt, vagy gomolya, és persze pirított rozskenyér, rádörzsölt fokhagymával, oreganóval megszórva, és olivaolajjal megöntözve.

(Egy ideig én is féltem a padlizsántól, de aztán rájöttem, ez is csak egy zöldég, és ugyan szépsége megrémiszt, mégis csak sárgarépaszintű bonyolultsági fokkal rendelkezik. Lehet szénnésütni krémnek, és lehet vagdalni, mint a krumplit, azzal a különbséggel, hogy ez nyersen tényleg ehetetlen. Senki ne próbálkozzon vele, mert sivatag nő a szájában.)

Nem értek a borokhoz, csak van bor, amit szeretek és van, amit nem. Féllábra állva szoktam időtvesztegetni a boltban, szokásos döntésképtelenség, hosszas szarakodás, és idén nyáron valahogy több a fehér ami kézenfog és hazavezet.

Kovács László pincészetéből egy rend 2006-os cabernet-sauvignon, baráti hozzámvágás útján bekerült a lakásba. Megfelelő hűtés után megnéztem mit tud. De az első korty meglepett. Felütötte a fejét a csersavas íz, pedig illat is jött felfele a csodapoharamban, csendes esti döbbenet. Mit isznak ezen Johannáék? Aztán eltelt két nap, nekiveselkedtem, még kellőbb hőfokon, és a citromfacsaróból feketeribizlibokor lett - bokor nélkül. Klasszikust idézve: “Jó. Erős. Finom, erős. Van ereje.” Szíve is van. Rejtegette eddig, vagy mi.

(A lakonikus szulfátot tartalmaz -felirat mindig megijeszt, de tartom magam, és nem öntöm a billentyűzetre.)

Az úgy volt, hogy kellett valami a gulyásleves utánra. Jó, gondoltam, majd én, na de mit. (komplexusnövelő faktor: aranybikához méltó konyhaművészettel megáldott, debreceni rokonság a célszemélyzet, akiknél 3 nap alatt 34 kilót híztam egy vidám hétvégén.) Meg hát hogy a palacsintához mixer kell, mézeskalácsot mégsem gyúrhatok, a kelt tésztáktól a páni félelem, hát mi az ég haragja, mint hogy legyen a rizskoch. (Formát szereztem Johannáéktól, receptet meg emlékezetből. Aztán uccu.)

És mialat rotyogott a tej, és vanilia-illatú pára vigyorgott a körfolyosóra, rájöttem: öntet..! Na jó, de milyen? Napközis-műmálnás? Vaniliás-pudingos (nógrádiasan: sádóú)?

Hívtam tehát a legközelebbi rizsfelfújt-expertet, aki akkor is azt enne, ha rizsgyárban dolgozna két műszakban, szóval felhívtam mamit, aki haynaui szigorral kiadta az ukászt: csak, és kizárólag csokiöntet. A feketét, a sűrűt, a pikantérosat.

Jó, legyen. Rá a netre, horváthilonára, efnagyangélára, aztán kikombináltam emígy. Mondjuk mindenki kinyalta a tányért utána.

Hozzá:

100 g félédes csokoládé (ha van, legjobb az ecuadori 70%-os málnás)
3 tojássárgája
1 evőkanál vaj
1 csésze tej
4 evőkanál kristálycukor
2 vaníliás cukor
2 teáskanál holland kakaópor
1 evőkanál fügebor, ha nincs, teáskanálnyi vodka - főzőrumtól a hideg kiráz, már a neve is. Mint a teszkógazdaságos sör.

Ahogy:

A csokoládémártáshoz egy félliteres lábasban, a tejjel együtt vízgőzön felolvasztjuk a csokoládét. Amint felolvadt, le a tűzről, habverővel gyorsan bele és el a 3 tojássárgája. Hozzá a cukor, a vaníliáscukor, a kakaópor, vaj, fügebor. Mikor szép síma, vissza a vízgőzre, és még 5 percig melengetjük, hogy összeérjen. Aztán levesszük a tűzről. Ha túl sűrű, és emiatt nem tudjuk önteni, tejjel hígítjuk. (ha túl sok a tej, lehet kakaóporral sötétíteni, de vigyázni kell az arányokkal!)

Az öntetgazdagságot növelendő jó tipp: ha a csokimussz hideg -mint ahogy a rizsfelfújt is, és van otthon elfekvőben baracklekvárunk: egy bögrényit féldeci vízzel, őrölt fahéjjal, és gondolatnyi szegfűszeggel, ek. kristálycukorral felmelegítünk rottyanásig, na akkor van egy variáns trutyink a rizskupacra… Megéri.

“A receptek böngészése és olvasása önmagában is érdekes, sokszor izgató és mindenesetre étvágygerjesztő, de az érdeklődés fokozására a sorozatot időnként egy-egy kis cikk is megszakítja, amolyan gasztronómiai csevegés, aminek közbeiktatásával az irodalmi szakácskönyv jellegét is biztosítani akartam művemnek. Hogy sikerrel-e, tessék megítélni.”

/Ínyesmester, azaz Magyar Elek, Budapest, 1932/