Nem értek a borokhoz, csak van bor, amit szeretek és van, amit nem. Féllábra állva szoktam időtvesztegetni a boltban, szokásos döntésképtelenség, hosszas szarakodás, és idén nyáron valahogy több a fehér ami kézenfog és hazavezet.
Kovács László pincészetéből egy rend 2006-os cabernet-sauvignon, baráti hozzámvágás útján bekerült a lakásba. Megfelelő hűtés után megnéztem mit tud. De az első korty meglepett. Felütötte a fejét a csersavas íz, pedig illat is jött felfele a csodapoharamban, csendes esti döbbenet. Mit isznak ezen Johannáék? Aztán eltelt két nap, nekiveselkedtem, még kellőbb hőfokon, és a citromfacsaróból feketeribizlibokor lett – bokor nélkül. Klasszikust idézve: “Jó. Erős. Finom, erős. Van ereje.” Szíve is van. Rejtegette eddig, vagy mi.
(A lakonikus szulfátot tartalmaz -felirat mindig megijeszt, de tartom magam, és nem öntöm a billentyűzetre.)
