Mivel tegnaptól a magyar mozikban csak szinkronizált változatban érhető el az a film, amit több, mint fél éve várok, bosszúból leírom az én lecsó variációmat. Kicsi patkányt meg majd mellégondolom, a rózsaszín füleivel, amiken átsüt a párizsi nap. Hjah.
Nyári lecsó – mediterrán
hozzá:
2 egész padlizsán
2 cukkini
5 paradicsom
fél fej szép fokhagyma
egy csomag friss petrezselyem
egy csípős zöldpaprika
só, bors, oregano, bazsalikom, olivaolaj, csepp száraz fehérbor
Fokhagyma szokásos passzérozása, majd megpirítása az olivaolajon, majd bele a póré, a héjastul kockákra vágott padlizsán, és a cukkini. Ezután félpohár vízzel, ha kell, lazíthatjuk, és így közepes lángon fedő alatt puhára pároljuk. Amikor már a padlizsán héja is megpuhult, mehet bele a paradicsom, az erőspaprika, és a fűszerek. (Engem a paradicsom héja nem zavar, életemben nem hámoztam még, se tésztához, se viccből.) Mikor a mű már nagyon rotyogós, kis lángon feltétlen el kell juttanunk hozzá az evőkanálnyi fehérbort, és a felaprított petrezselymet, majd így gondozzuk még egy ideig, és kész is. Hamar megvan, meg kell neki lennie, mert aztán összefő és randa massza lesz.
Mediterrán vacsora kiegészítéseként illik hozzá még kecskesajt, vagy gomolya, és persze pirított rozskenyér, rádörzsölt fokhagymával, oreganóval megszórva, és olivaolajjal megöntözve.
(Egy ideig én is féltem a padlizsántól, de aztán rájöttem, ez is csak egy zöldég, és ugyan szépsége megrémiszt, mégis csak sárgarépaszintű bonyolultsági fokkal rendelkezik. Lehet szénnésütni krémnek, és lehet vagdalni, mint a krumplit, azzal a különbséggel, hogy ez nyersen tényleg ehetetlen. Senki ne próbálkozzon vele, mert sivatag nő a szájában.)
